Van nekem egy nagyon tehetséges virágkötő barátnőm, félreértés ne essék, a barátnőség még nem elég ok arra, hogy tehetségesnek kiáltsak ki valakit; a virágkötő nem a legjobb szó, nevezzük inkább virágkötőművésznek. A lehetőséget kapta, és élt vele. Mondom élt vele. Amíg hagyták. A kedves vevők.
Aztán előhozakodtak a határozott elképzeléseikkel. Nem fukarkodtak a nagyszerű ötletekkel. A színeket, formákat illetően igen sokszor kiokosították virágkötőművészünket. Néhány éve például megtudhatta az egyik vásárlótól, hogy a masnit a virágcsokor tetejibe kell tenni, máskülönben ha betesszük a vázába, akkor elázik (mármint a textilmasni). Így kell, mer ez így praktikus kérem. Mostanában a menyasszonyok sem nagyon törekednek megbeszélésre, mi illik a ruhához...stb, letöltenek egy képet a netről, hogy ilyet ni, csak óccson. Mindent óccson, de ingyén még jobb lenne, úgy ahogy én AKAROM, mer én vagyok a mindenható, a nagyszerű és mindenttudó, én, a vevő. A kompozíció, a szín, az érzelem, amit egy virágkötőművész beletesz, az nem számít...
Mi a megoldás? Nem tudom. De biztosan van. Tudom, érzem, hogy vannak, akiknek nem mindegy; érzik, tudják, látják benne a különlegest, a szépet, az emberit, az elmondhatatlant...
És ez nem a hétköznapi szépséget jelenti, hogy hűűűű, de széééép, hanem, hogy valami beletalált a szívem közepébe.
Ez persze máshol is így van. A múltkor például egy asszonyság kb 10 embert megelőzve, gondolta ugyan minek álljon, illetve üljön sorba az apeh-ba, az apeh-os hölgyet fennhangon kioktatta, aztán végül meghallgatta a mondókáját, és kiderült, hogy a tudása igencsak hiányos, de azért sem kérdez, hanem háborog, kombinál.....
És most egy saját történet. Helyszín: egy üzlet. Szereplők: vevő, tulaj, és a kitűzőim.
Vevő: Hát ilyet én is tudok. Minek adnék ki érte pénzt?
Tulaj: Nem tudsz, ebben érzés van. Valaki más érzései....... stb.
Vevő: Dehogynem. Fogok pár textilt és körbeégetem.
Tulaj: Jó. Itt van szembe a textilbolt.
Vevő el. A textilboltba. Aztán haza. Próbálkozik. Később vevő vissza.
Vevő: Tényleg nem sikerült....
Én: Hát hogy a francba sikerült volna, mikor az érzéseimet amiket belerakok én érzem csak, más nem érezhet helyettem!?
Most nekem is vannak határozott elképzeléseim, például, hogy ezerrel készülődök a blogtalálkozóra, és igyekszem nem kitolni magammal, hogy utolsó nap kelljen hajnalig kapkodni....